2017. december 4., hétfő

A nap, amikor Bécs szeretett engem

Szeretem Bécset. A nagyvilágiságát, az eleganciáját, az élhetőségét, meg azt a konkrétan meg nem fogalmazható hangulatát, amitől Bécs Bécs. Szeretem nyáron is, és télen is, bár a híres karácsonyi vásárainak meglátogatását elég sokáig halogattam, mert mindig épp az adventi időszakban lett tele a naptáram. Amikor viszont pár éve végül sikerült eljutni rá, még a brutális tömeg ellenére is tetszett a dolog.  

Most viszont nem igazán terveztem semmit, csak úgy alakultak a dolgok. És úgy érzem, most Bécs is szeretett engem, mert egy igazán szép téli arcát mutatta.  

Bécs Rathausplatz
A szépen kivilágított fa alatt korcsolyáztak az emberek
Tulajdonképpen úgy kezdődött, hogy a nyári, eszméletlen Alice Cooper koncert után pár nappal megláttam a neten, hogy november végén lesz egy Alice koncert Bécsben. Rövid (nagyon rövid) gondolkodás után lecsaptam a jegyre, egyszerűen muszáj volt dupláznom. Aztán ez az egész fel is került a polcra.

Valamikor ősszel merült fel bennem először, hogy jé, hát november 27.-én már jó eséllyel áll a karácsonyi vásár. Ráadásul hétfő lesz, tehát vélhetően nincs akkora tömeg, mint legutóbb, amikor hétvégén mászkáltunk arra, hát akkor nézzük meg, menjünk korábban, hogy legyen idő egy kis lődörgésre. (Az pedig, hogy Alice előtt még egy Europe is lesz, tényleg csak a koncert előtt pár nappal esett le, ennyire rá voltam fixálva a nagy kedvencre :D ).

És eljött a november 27.-e. A kínai és egyéb delegációk miatt kialakult pesti káosz miatt némi nehézségbe ütközött, hogy egyáltalán kijussunk a párommal a városból, de azért csak sikerült, még a kényelmes fél tízes indulással együtt is. Végül egy késői ebédre értünk oda Bécsbe, úgyhogy rögtön egy jóféle osztrák wurst-standnál indítottunk. Namármost nem tudom, ki, mikor és milyen alapon találta ki, hogy ha egy sült kolbászra ráborít fél marék curry-t, akkor az jó lesz, de valamiért működik a dolog. Tényleg finom ez a currywurst névre hallgató furcsaság. Különösen némi forró teával lenyomva, tekintettel a négy fokos hidegre. 

Bécs Stephanskirche
A Stephanskirche esti díszkivilágításban
 Ebéd után pedig indulhattak a különféle karácsonyi vásárok. A Stephanskirche mellől indultunk, aztán elsétáltunk a Szépművészeti és a Természettudományi Múzeum közötti téren keresztül egészen a leghagyományosabb turistacsapdának tekintett, Városháza előtti vásárig. És egyszer csak tényleg előkerült az a bizonyos karácsonyi hangulat, amelyik nálam novemberben régebben még a kanyarban sem volt. Évekig ragaszkodtam hozzá, hogy én márpedig csakis decemberben karácsonyozom, novemberben még korán van hozzá, de azt vettem észre, hogy egy ideje már ebben sem vagyok dogmatikus. Ha novemberben szól a Jingle Bells, akkor szóljon novemberben. Úgyhogy itt volt minden, Jingle Bells, forró puncs (a tojáslikőrös abszolút jó választásnak bizonyult, veszélyesen finom, muszáj rákeresnem a receptjére), körhinta, óriáskerék, mégpedig a FerencJóskás, békebeli változatban. Különösen a jégpálya tetszett, nem a szokásos ovális-körözős dolog volt, hanem szépen kivilágított jégfolyosókat alakítottak ki a park fái között. Ha lett volna még egy-két órám, és nem gondoltam volna arra, hogy nekem még este végig kell állnom egy koncertet, biztosan béreltem volna egy korit, de ez ezúttal legközelebbre maradt. Mindenesetre nézni is nagyon jó volt. Ritkán vagyok fogékony a vizuális cukormázra, de most tényleg jól esett az egész, úgy, ahogy volt. 

És szeretett engem az a modern, hangulatos kávézó-pékség is, ahol a forró cappuccino mellé mandulás croissant-t rendeltem. Az eddigi legfinomabb mandulás croissant-ra sikerült szert tennem, a belsejében mandulakrémmel, a tetején alaposan megpakolva mandulával. Oké, nagyjából kétmillió kalória, de ilyen speciális alkalmakkor bánja a fene, ebben sem vagyok hajlandó dogmatikusnak lenne.

Bécs ahol kötelező a kávézás
Überfinom mandulás croissant a kötelező bécsi kávézgatás mellé
Mindezek koronájaként pedig ott volt a koncert. Bevallom nőiesen, én a Europe-pal kapcsolatban valahol a kilencvenes évek táján hagytam el a fonalat, azóta csak hírből hallottam, hogy jók. Nos, tényleg jók. A régi legendás számokat pedig egyszerűen elképesztő élmény volt élőben hallgatni, különösen, hogy emlékeim szerint nem is voltam még Europe koncerten.

Alice Cooper pedig abszolút a legnagyobb még mindig. Nagy meglepetés nem volt a setlistben a nyárihoz képest, de azt hiszem, ha hetente lenne koncert akkor sem igazán unnám meg. A zenéjét erős huszonéve nem unom, bár koncerten az idei FEZEN előtt 97-ben voltam legutóbb. Úgyhogy szerintem bőven indokolt volt az idei duplázás. :) 

Ha úgy gondolod, hogy másnak is hasznára lehet a cikk, megköszönöm, ha megosztod a linket (a cikket viszont légy szíves, ne másold). A Zöldsaláta Facebook-oldalán mindig találsz valami újat, képes illusztrációkért pedig kövess az Instagramon!

Színes napot!
Judit

0 megjegyzés :

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...